Egy piros kabátos és hófehér szakállú, több ezer évnyi állattréneri tapasztalattal rendelkező Apónak köszönhetően a rénszarvasokat a világ minden táján ismerik, hiszen egyik alfajának 9 példánya még repüli is képes, sőt, náluk piros orral rendelkező mutáció is előfordul. Igaz, a Mikulás történetébe csak 1823-ban kerültek bele, Clement Clarke Moore ’The night before Christmas’ (Karácsony előtti éjjel) c. versével.

De bármerre is járnak híres szánhúzó társaik, a szarvasok e cirkumpoláris területekre jellemző képviselői az Föld északi területein szeretnek élni inkább, Oroszországtól és Skandináviától kezdve Alaszkáig, Kanadáig – sőt, a jégkorszakok idején még Magyarországon is. Bár a faj (szép latin nevén ’Rangifer tarandus’) ugyanaz mind Európában, mind Észak-Amerikában, a kanadaiak karibu néven emlegetik, míg az öreg kontinensen a hivatalos neve tarándszarvas. A nálunk elterjedt rénszarvas elnevezés valójában a háziasított tarándokra vonatkozik. De akárhogy is nevezik, a lényeg, hogy északon a legfontosabb haszonállat.

Mivel a hideg időjáráshoz alkalmazkodtak, így jellemzően hosszú bundát hordanak, a rejtőzködésben segítő barnás-szürkésfehéres színnel, bár télen a világosabb színű szőr jön náluk is divatba, ami annyira tömött, hogy akár -50 fokos hideget is kibírják benne. Csülkeik, a téli hóban, illetve a tavaszi időszakban jellemző süppedékeny talajon való közlekedés megkönnyítésére szélesek, laposak és bőrredő is feszül az ujjai közt. Sőt,  jól alkalmazkodtak a szélsőséges fényviszonyokhoz is – nyáron sokáig van napsütés, télen sokáig sötét –, hogy a szemük fényérzékenysége szezonálisan változik.

A fajra jellemző, hogy csak közelről (és lehajolva) lehet a teheneket és a bikákat megkülönböztetni – ugyanis az egyetlen szarvasfaj, ahol mindkét nem fejleszt agancsot, mert náluk nem a tesztoszteron, hanem egy hozzá hasonló mellékvesekéreg-hormon szabályozza ezt. De nem is akárhogyan! Sokuknál előfordul, hogy az agancs elülső (szem-) ága ellaposodik és előrefelé nő, illetve olyan is, hogy az agancs hosszan fut és csak a végén ágazik el, impozáns megjelenéssel ajándékozva meg viselőjét. A bikáknál az agancsnak fontos szerepe van, mikor szeptemberben a hölgyek kegyeiért megküzdenek egymással (az ellaposodott szemág pajzsként védi ilyenkor a szemeiket). Ennek sikerességét áprilisban, a borjak születésekor lehet lemérni, akik pár óra elteltével már lábra kapva követik az anyjukat, és hamarosan szintén akár 60-80 km-es gyorsasággal tudnak a csapattal együtt futni.

Ugyanis a rénszarvas nagyon társas lény, csak akkor érzi jól magát, ha csordában járhat, és ennek létszáma pár példánytól akár 3500-ig is terjedhet. Ennek vezetését általában egy idősebb, tapasztaltabb tehénre bízzák, és az ő irányításával minden télen együtt vonulnak dél felé, ahol több ennivalót találhatnak. A csapatokat messziről is könnyen meg lehet hallani, mert hallhatóan „nyikorog”, kattog a bokacsontjuk felett mozgó ínjuk.

A közismert rénszarvas-zuzmónál azért változatosabb a menü náluk, hiszen ezen felül még füvek, levelek, kéreg, lágyszárú növények, gombák is tarkítják, sőt, ínségesebb időszakban, megeszi amit a föld és/vagy hó alól kikapar, legyen az akár rovarlárva vagy apróbb tojás. Ezen a koszton elélnek 12-15 éves korukig, de előfordult már 20 éves példány is.

A latin nevében a ’rangifer’ a latin ’ramus’, azaz ág, és a ’ferre’- hordozni szavakból tevődik össze, és tényleg olyan is, mintha egy szép faágat hordana a fején. A magyar rénszarvas szavunkat a német ’rentier’ névből eredeztetik, amiből a ’ren’ skandináv eredetű és szarvast jelent, a ’tier’ pedig németül állatot. Az 1800-as években, a nyelvújítás idején Földi János orvos a ’nyargalócz’ nevet javasolta e gyorsan futó állatnak, talán ezért hívták ’iramszarvasnak’ is, illetve Sándor István író pedig a ’lószarvas’-nak. És decemberben – saját szóalkotással élve – a ’karácsonyszarvas’ szó is mindenkinek beszédes.

Szerző: Jóba Kati - vadgazdamérnök, állatgondozó

Fotók: Internet