Erdőzúgás

...de több erdőzúgás

Gemenci nyomkeresők

2017. július 06. 12:26 - Erdőzúgás

Természetvédelemre nevel a Gemenc Zrt. különleges tábora

Izgalmas programok és szemléletformálás jellemzi a Gemenc Zrt. Nyomkereső vadásztáborát. 2017. július 2-8. között, az éppen most tartó rendezvényen közel negyven iskolás ismerkedik Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejének különleges növény- és állatvilágával és a természetvédelem gyakorlatával is. A fiatal természetbarátok a vadmegfigyelők karbantartását, vadetetők, itatók feltöltését naponta végzik.  A gyermekek az egy hét során bepillantást nyerhetnek az erdei életközösség gazdájának, az erdésznek az életébe, valamint csillagászattal, nyomolvasással, horgászattal, halászattal, a vadgazdálkodás kulturális, történelmi hagyományainak megismerésével is foglalkoznak.

A táborozók a Gemenc Zrt. hivatásos vadászainak, erdészeinek és túravezetőinek közreműködésével gyalog, kerékpáron, túrakenuval, lovasfogattal és erdei vasúttal járják az erdőt. Hajnali vadles, nyomkeresés és - határozás, ismerkedés a vadászkutyákkal, vadszámlálás, íjászat, trófea bemutató, és egyéb érdekes programok várják a táborlakókat.

Az ország minden részéből és külföldről is érkeztek gyerekek, akik a gyümölcsfák termését gyűjtögető vaddisznókat nem zavarva Lassiban sátrakban töltenek el egy éjszakát, horgásztak a Karapancsai Kastély és Major melletti holtágban vagy éppen reggeli vadetetést végeztek.

A fiatalok jelentős ismereteket szereztek az erdőgazdaság emblémájában szereplő jelmondatról („A természet szolgálatában”), hiszen a tábor legfontosabb célja a természet szolgálatára való nevelés, az aktív természetvédelem élményszerű megismertetése, valamint a vadgazdálkodás értékeinek a bemutatása volt.

A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. fontosnak tartja megőrizni, és az utókor számára átadni azt a tudást, tapasztalatot, amelyek az ország egyik leghíresebb vadászterületévé teszik Gemencet. A Nyomkereső vadásztáborban nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a résztvevő fiatalokkal megismertessék a vadgazdálkodás értékeit, a vadászat kultúráját, hagyományait, etikáját és etikettjét is, valamint a gemenci tájat, az erdő növény- és állatvilágának életközösségét.

Forrás, fotó: Gemenc Zrt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://erdozugas.blog.hu/api/trackback/id/tr1912644987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása