A hegyvidékek elmaradhatatlan „látványeleme” a sziklákon hihetetlen antigravitációs ügyességgel a közlekedő zerge.
Leginkább az Alpok, a Kárpátok, a Kaukázus és Kis-Ázsia hegyláncain találkozhatunk vele – ha ügyesek vagyunk, mert a hallása és látása egyaránt jó és sokszor már csak jellegzetes zergecsapat-riasztó füttyszavukat halljuk, jelezve, hogy ő előbb észrevett minket. Magyarország mai területén 1880 és 1989 között dokumentáltan 21 alkalommal figyeltek meg átlátogató zergéket a Kőszegi-hegységben (Faragó).
A nemeket nehéz megkülönböztetni egymástól, mert zergééknél (is) mindkét nem növeszt szarvat, ami jellegzetesen vékony, hátrafelé hajló, kampó alakú – ezért is hívják zerge kampónak. Ez a szarv a fiatalok homlokán már fél éves korukban megjelenik, bár ekkor még csak két fekete dudorként bukkan elő és az első évben gyorsan fejlődik, akár 12 centisre is megnőhet. De utána lassul a növekedése és végül az átlag életkoruk felére, hét-nyolcéves korukra eléri a körülbelüli 20 cm-es hosszúságot.
Ha valaki mégsem akar úgy hazamenni a hegyekből, hogy nem tudja, hogy hím vagy nőstény zergét látott, őt a vizelési pózuk segíti a megfigyelésben: ha maguk elé (a két mellső láb felé) csurgatnak, akkor valószínűleg hímek, azaz bakok, míg, ha lábukat berogyasztva hátrafelé végzik el folyó ügyeiket, akkor feltehetően nőstények, azaz – ahogy azt a zergéknél szokás mondani – kecskék. A kicsinyeket pedig zerge gida elnevezéssel illetik, a régi népnyelvben ’zergeolló’-ként emlegették.
Hogy jobban el tudjon rejtőzni ez a hegyes-dombos-törpefenyveses területen mogyorókrém-barna színezetet ölt nyáron, ami télre szürkére kifakulhat. Bár nagyon sok elrejtőzni való okuk nincsen, hiszen ezen a nehezen járható vidéken legfeljebb a szirti sas tudja az zergék állományát szabályozni, de ő is csak a gidákból, illetve a legyengült, idős állatokból tud válogatni, mert olyan ügyesen és gyorsan szökellnek szikláról sziklára, mint a – zergék. Elképesztő sziklamászó képességük záloga az erre a terepre fejlesztett széles patájuk, aminek külső része kemény, de belül párnás, így szinte tapadókorongként funkcionál. És valószínűleg nem tériszonyosak.
A szőrzetük nyáron rövid, de a rideg hegyvidéki télen 10-12 cm-re is megnőhet, sőt, a gerincük mentén elérheti a 18-25 centiméteres hosszt is, ez a ’zergeszakáll’ vagy közismertebb nevén a ’zergetoll’, a tiroli vadászkalapok dísze.
Ezen felül jellegzetességük még az a szájzugtól a szemen és a szarvak tövén át a fülig futó fekete csíkjuk – olyan, mintha megszaladt volna a szempillasprilájuk. Smink nélkül is nagyon szép állatok, főként a zerge kecskék, amiről a bakok az októbertől decemberig tartó üzekedésük során győződnek meg. Ilyenkor derül ki a kampók szerepe: komoly harcot vívnak egymással a hímek a nőstények kegyeiért, melynek eredményeképpen április-június környékén születnek meg a gidák egy-egy dúsabb törpefenyő rejtekében. Hogy a fiatalok nagyobb védelemben legyenek, a gidás kecskék „zerge-óvodába” állnak össze és ez a laza zergekecske-csapat az év nagy részében fenn is marad, csak a bakok járják magányosan a hegyvidéket.
A növényevő besorolásnak teljesen megfelelnek, a környéken található alpesi növényeket, törpe cserjék és törpefenyők hajtásait, bogyókat, fűféléket, egyéb lágyszárúakat, mohákat esznek.
A zerge latin neve ’Rupicapra rupicapra’, amiből a ’rupes’ sziklát, az élőhelyét, a ’capra’ kecskét, kecskéhez való hasonlatosságot jelent.
Szerző: Jóba Kati - vadgazdamérnök, állatgondozó
Fotók: Internet
