Mint ahogyan az ünnepi étkezőasztalon is mindennek meg van a maga hagyományos helye, úgy a vadászat végén készítendő terítéknek is kőbe vésett, és meghatározott formája, etikettje van. Most el kellene merengenem azon, hogy vajon egyes helyeken miért nem készítenek terítéket, miért nem adják meg a végtisztességet (és nem a tisztességet!) a vadnak, miért nem ilyen módon fejezik be a vadászatot, de nem teszem.

Inkább nézzük a jó oldalát és merüljünk el a gyakorlatban.

Nos, egyéni vadászatunk első terítékét – hirtelen felindulásból – általában már az elejtés helyén összedobjuk (erről már esett némi érintőleges értekezés sorozatunk első részében, Töret címmel). De mi szeretjük a hagyományokat, vadásznak is tartjuk magunkat, ezért a vadászháznál is készítünk terítéket (nem ravatalt!), főleg ha társas vadászatról van szó.

Ide már szerelvényt igazítva – esetleg átöltözve –, ha szükséges megmosakodva, kalapban és láthatóan ürített fegyverrel ballagunk.

Ekkor a következő kép tárul elénk: lombkoszorúval körülvett placcon – amelynek sarkain máglyák találhatóak és természetesen égnek is –, fekszik (jobb oldalán) az aznapi vadászatunk eredménye, vagyis a terítékünk.

Észrevétel 1: a lombkoszorú előírásilag tölgyről, cserről vagy fenyőről kell, hogy származzon, de – adott esetben – a szükség bonthatja a törvényt.
Észrevétel 2: a máglyát helyettesítendőleg találkoztam már sok kiagyalt, furmányos dologgal, szerkezettel, de a pálmát a leszúrható, nyári szúnyogriasztó fáklya (citrom illatú) vitte el, amely hiánypótló ugyan, de ez esetben olyan, mint a felfújható kaucsuk hölgyemény éjszakai látogatása.
Észrevétel 3: amennyiben lehetőség van rá, még ne csonkoljuk meg a vadat, mert eléggé bizarrul mutat majd a fotókon.
Észrevétel 4: szép és nemes gesztus, ha ekkor is, itt is sebtörettel illetjük a vadat, és az utolsó falatot is a szájába helyezzük.

Nagyvad esetében (terelés, hajtás, egyéni vadászat):
Tereléskor a teríték elején kell elhelyezni (külön sorba) a szőrmés kártevőket, majd sorrendben: gímszarvas, dámszarvas, muflon, őz, vaddisznó. Vaddisznóhajtáson a szőrmés kártevők után a kanok, majd a kocák, süldők és végül a malacok. Minden vad a jobb oldalán fekszik, de igencsak szép látvány, amikor a vaddisznók a hasukra fektetve vannak a terítéken, ám ez csak sármentes, kimondottan havas időben ajánlott. És ugye azzal tisztában vagyunk, hogy nagyvad társas vadászatán nem hozhatunk terítékre trófeás vadat (kivétel persze a vadkan).

Apróvad esetében:
Szintén elől a szőrmés és szárnyas kártevők, majd a mezei nyúl, fácán (kakas, tyúk), fogoly, amelyek szintén a jobb oldalukon fekszenek. Itt érdemes ötösével vagy tízesével, minden ötödiket, tízediket kicsit előrébb húzni a sorból, már csak azért is, hogy pontosan és gyorsan meg lehessen őket számolni.

Eddig megvolnánk! Állunk tehát a terítéknél – levett kalappal – és jöhet a jelentés. Ám előtte vessünk egy pillantást a magasból a vadászház udvarára.

1. Vadászok a teríték jobb oldalán.
2. Hajtók a teríték bal oldalán.
3. A teríték elején a hajtásvezető és a hivatásos vadászok.
4. A kürtösök a teríték mögött.

Ezek után a vadászat vezetője a terítéknél értékel, jelentést tesz, beszámol az aznapi eredményről. Külön felhívnám a figyelmet, hogy itt kell megköszöni a hajtók munkáját, mert ők ugye egész álló nap nekünk, a mi eredményességünkért dolgoztak. De hát ezt mindenki tudja, nem is értem, hogy miért említettem meg… A jelentést a csoport vezetője, vagy más esetben az igazgató, elnök, vadászmester vagy egyéb főhalljakend’ stb., esetleg a legmagasabb rangú vagy a legidősebb vadásznak kell intézni, elmondani, aki ezek után – jó esetben – megköszöni a vadászok nevében a vadászatot.

Zárójel:
Ha véletlenül van olyan vadász, aki ott és akkor ejtette el az első vadját, akkor most kerülhet sor az avatásra, amikor is az elejtő hátsóját, az általa kiválasztott „keresztapa” három botütéssel illeti. Az ütések erősségébe és a felsorakozó verekedők vérmérsékletébe most nem mélyednék el, hanem majd egy másik gondolatfröccsenés keretében emlékeznék meg az avatás ceremóniájáról és annak lényegéről.

Következő lépésként jöhet esetleg a fotózkodás, majd a vadászrész kiosztása, ami többféleképpen történhet, de a sorrend a következő: vadászok, kutyások, hajtók.

Lelépni, beszélgetni, telefonálni, kocsmára gondolni csak a „Viszontlátásra!” című kürtszignál alatt lehet. Némi enyhítés a szertartásrendben, hogy eme kürtszignált, már kalappal a fejünkön is meghallgathatjuk.

Illemszabályok és etikett

1. A terítéknél a jelentés alatt levett kalappal kell állni.
2. A terítéknél a kürtszignálok elhangzása közben levett kalappal kell állni.
3. Nem tapsoljuk meg a kürtösöket.
4. Kalap – végig – csak a kürtösökön lehet.
5. A kürtösök nem a „szarvas halálát” fújják el, hanem a „Terítéken a szarvas” kürtszignált.
6. A vadászatvezető „kalapügyben” bárkit rendreutasíthat (feltéve, ha tudja, hogy mit és hogyan meg mikor).
7. Nem lépjük át a vadat.
8. A zárt lombkoszorút sem lépjük át. Minden esetben meg kell nyitni, és csak azon keresztül lehet közlekedni.
9. Illik a vadászoknak a vadászat végeztével minden egyes hajtónak – kézfogás kíséretében – megköszönni a segítségét, munkáját.