Egynyári növénynek vagy egyéves növénynek a botanikában az olyan lágy szárú növényeket nevezzük, melyek csíráznak, virágot hoznak és a termésérés után elpusztulnak, egy év időtartama alatt. Röviden: egész életciklusukat maximum egy év alatt befejezik.

A valódi egyéves növények csak akkor élnek egy évnél hosszabb ideig, ha valami megakadályozza, hogy teremjenek. Egyes magtalan növényeket szintén egyévesnek tekinthetünk, bár nem virágoznak.

Az egyéves növény magtól magig tartó életciklusa egyes fajokban egy hónap alatt lezajlik, bár leggyakrabban több hónapig eltart. Számos sivatagi egyéves növényt és egyes gyomnövényeket efemer növénynek (néhány hónapig tenyésző növényfajok, tehát egy év alatt több nemzedéket is létrehozhatnak) neveznek, mert életciklusuk hossza mindössze néhány hét. Az év nagy részét magként várakozva töltik, várva a megfelelő csírázási körülményekre.

A téli egyévesek olyan növények, melyeknek szintén egy év hosszúságú az élettartamuk, de ősszel vagy télen csíráznak, és késő ősszel, télen vagy kora tavasszal virágoznak. A hideg időszakban nőnek és virágoznak, mikor a legtöbb növény életműködése lelassul, illetve a többi egyéves növény mag formájában várja a melegebb időjárást. A téli egyévesek a termés meghozása után elhalnak, a magvak pedig addig várakoznak a csírázásra, míg a talaj hőmérséklete újra le nem hűl ősszel vagy télen.

A téli egyévesek általában nem emelkednek ki nagyon a talaj szintjéből, így a leghidegebb téli éjszakákat a hó borítása segíti átvészelni; növekedni a tél melegebb időszakaiban képesek, amikor a hó megolvad. Ebben az időszakban tőrózsának nevezzük őket. Úgy terülnek szét a földön, mint a lehullott csillagok, így védekezve az esetleges fagyok ellen. Ezeket a tőrózsákat márciusban és áprilisban gyűjtjük, apró, zsenge salátaként. A begyűjtésükkel feláldozzuk a növényt, kivéve, ha csak néhány leveket csípünk le.

A téli egyévesek közé tartozik az árvacsalán, a madárhúr, a borbálafű. A téli egyéves növények ökológiai szerepe az, hogy  talajeróziót akadályozó növénytakarót biztosítanak télen és kora tavasszal, valamint táplálékul szolgálnak télen a madaraknak és más élőlényeknek.

Bár sokan kerti gyomként tekintenek rájuk, ez nem feltétlenül helyes nézőpont, hiszen nagy részük elhal, mire a talaj hőmérséklete megemelkedne annyira, hogy a többi növény kihajtson. Bár a termesztett növényekkel közvetlenül nem versengenek, a mezőgazdaságban gyakran mégis gyomként kezelik őket, mivel kártevő rovarok vagy gombabetegségek gazdanövényei lehetnek, amik később a termesztett növényt is megfertőzhetik. Ironikus módon az, hogy a talajt megvédik a kiszáradástól, a mezőgazdaság számára szintén problémát okozhat.

Az egynyári növények általában májusban növekednek függőlegesen és hoznak virágot. Fajtától függően 20 cm és 1,5 m között változhat a magasságuk. A nyár folyamán a növény magokat nevel, majd fokozatosan kiszárad és elpusztul. A szétszóródott magok biztosítják a fennmaradását: általában a következő tavasszal kicsíráznak. Néha előfordul azonban, hogy az ősz második tavasz a növény számára. Ha az időjárási viszonyok megfelelőek (elég meleg és csapadékos), az új magok kicsíráznak és új hajtásokat hoznak. Így az ősz második gyűjtési időszak lehet.

Szerző: SZTK

Forrás:
Marie-Claude Paume: Ehető vadnövények – Füvek, virágok és salátafélék gyűjtése és felhasználása
Terebess: Ehető vadnövényeink
Erdőkóstoló blog

Fotók: Internet