Erdőzúgás

...de több erdőzúgás

Gondolatok a vadászatról II. - Csőváz!

2017. június 20. 11:59 - Erdőzúgás

Egy kicsit most szégyellem magam, mert én is nyakig benne vagyok. Előbbi kijelentésem azt jelentheti, hogy tettem valami rosszat, tudatosan tettem a rosszat, de mégis megtettem, ugyanakkor nem teszek ellene semmit, pedig tehetnék…


Eszement gondolkodás…

De ne ijedjenek meg, és ne klikkeljenek máris valami könnyedebb és ledérebb oldalra – mondván, mit érdekel engem ez az egész nyakatekert valami –, mert izgalmas témáról próbálunk meg értekezni, hangosan gondolkodni egy kicsit.

Ami pedig nem más, mint a vadászati köszöntésünk, köszönésünk.

De, hogy máris a közepébe vágjunk e tekintetben – úgy vélem – a béka feneke alól figyeljük az eseményeket, amelyek jócskán túlléptek már rajtunk, és ebből, a megszokásba belemacskásodott állapotból, ebből a teljes nihilből figyeljük – és élvezzük – a kialakult helyzetet.

Miről is van szó?

Vadászni indulunk és azzal a szeretetteljes és felemelő köszönéssel (a jókívánságot már le sem merem írni) válunk el kenetteljes kalapemelés közepette vadásztársunktól, hogy „Szart a tarisznyába”, Szart a csőbe”, Szart a zsebbe” Szart a kalapba”. Mindezek szalonképesebb gyűjtőváltozata az „Egy kalappal”, de a lényeg ugyanaz: szart mindenhova!


Változatosan egysíkú kívánságkosár.

A válaszunk erre – mi sem természetesebb –, hogy: „Viszont”!

De, hát mi okból legyen neki jobb, mint nekem? Nem igaz?

Még mielőtt megköveznének, azonnal megjegyzem, én is ezeket használom. Mert ebbe nőttem bele, ezt hangoztatták az idősebbek, ezt hallottam lépten-nyomon, és ami a legfontosabb: lusta voltam és vagyok rajta változtatni. Van egy másik üdvözlési verzió is, miszerint: „Üdv a vadásznak” köszöntés párosul a „Tisztelet a vadnak” viszontválasszal. Ez ezerszer gusztusosabb, mint életformánk gyakorlásának üdvözléseként fekáliát kívánni valamennyi nálunk lévő és tárolásra alkalmas helyre, majd azt viszont kívánni. De ne legyünk naivak, mert ezt az köszöntést is csak nagyon ritkán, elvétve lehet hallani… Nagyon ragaszkodunk ahhoz a bizonyoshoz, hiszen megszokásaink rabjai vagyunk!

Még vadásztanonc koromban, az iskolapad koptatása közben feltettük a kérdést az egyik óraadónak, hogy hogyan is illik köszönni a vadászaton? Gáláns és karakán válaszából megtudtuk, hogy „Jó vadászatot” illik kívánni és „Részünk legyen benne” válasszal illik viszonozni. Soha nem hallottam együtt a kettőt, és tisztelettel kérném, jelentkezzen már az a vadászember aki használja e két köszönést. Csak azért, hogy megemeljem előtte a kalapomat… Mert megérdemli!

Ám a babonával megfűszerezett vadászati szokásaink nem viselik el a jókívánságokat, és inkább a színházi vagy éppen művészi világ szerencsétlenség kívánásában keresi a megoldást.

A hétköznapokban használatos „Adjon Isten”, „Fogadj Isten” is eltűnt, megkopott, ugyanakkor úgy vélem, hogy ennél szebb és tartalmasabb köszöntésünk nincs, de mi inkább – haladván a korral – a szia, szevasz, helló, csá, cső és a csőváz között mazsolázunk. Bár van remény, mert még a „Jó napot” befuthat a dobogós helyek egyikére.

Nemrégiben két német jägerrel indultam ki vadászni és alig vártam, hogy halljam: Waidmannsheil! Waidmannsdank!

Ezen köszöntéseknek rengeteg szabadfordítású verziója van, de gyanítom, hogy a „szar” nem szerepel egyikben sem. Miért is lenne benne? Hogyan is kerülne bele? Egy kiforrott és nap, mint nap megélt vadászkultúrában ez nem lehet tényező… Sem a puskacsőben, sem a kalapban.

Voltak ugyan erőtlen és tiszavirág-életű próbálkozások arra, hogy legalább az erdészek selmecbányai hagyományaként őrzött „Jó szerencsét” köszöntéséhez találjunk, keressünk valami hasonlót, de minden esetben zátonyra futott a kezdeményezés, alig dördült el a startpisztoly máris kudarcba fulladt a történet. A miért csak bennünk keresendő, hiszen mi magunk használjuk, mi magunk mondjuk ki ezeket a szavakat.

Úgyhogy a megoldás kulcsa nálunk van (és bármilyen hihetetlen, de nem csak ebben a témakörben), ránk van bízva, hogy milyen szavakkal búcsúzunk el egymástól, mi az, amit vadásztársunknak kívánunk (szeretettel és tiszta szívvel), de addig is, amíg ezt kitaláljuk, én most megyek vadászni… Addig is mindenkinek Jó vadá… Miket is beszélek?! Elnézést... Szóval: Egy kalappal!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://erdozugas.blog.hu/api/trackback/id/tr4112608353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.