Erdőzúgás

...de több erdőzúgás

A vadpulyka (Meleagris gallopavo)

2017. április 18. 10:19 - Erdőzúgás

Amerikát a látványosságok és a szélsőségek hazájaként szoktuk emlegetni. Sajnos, ezek a megállapítások igazak a nagy vadpusztításokra is: vándorgalamb, bölény, nagyragadozók, vadpulyka, prérityúk félék, stb. Ezt nem róhatjuk csak az intenzív és kíméletlen vadászatnak, hanem más tényezők is közrejátszottak, mint például az élőhelyvesztés (lásd prérityúk).

Szerencsére van vadmentési és visszatelepítési sikersztori is, amelyek közül a bölény esete világszerte ismert, de a sas és a keselyű-félék, néhány vízimadár (daru, récefélék) „megmentése” szintén sikerként könyvelhetők el. Ide sorolható a vadpulyka esete is. A múlt század közepére az amerikai vadpulykapopuláció 30 ezerre csökkent (több alfaj együttesen) és mára már ezt a számot 7 millióra sikerült „korrigálni”. Ez az impozáns madár az 1900-as évekre a kanadai Ontarióból egyenesen eltűnt, s a mai több százezres egyedszám csak az 1984-ben importált 274 egyednek köszönhető. Ezáltal nemhogy lekerült a veszélyeztetett fajok listájáról, hanem egyenesen újra vadászható, mi több, többfelé egészen közönséges lett.

Nálunk a madáretetőt látogatják az elhullott szemekért.

17968300_1893032550941487_1262934797_o.jpg

(Ehhez hozzá kell tenni, hogy egy jókora erdő közepén lakunk, ahol a legközelebbi szomszéd fél kilométerre van. Tehát inkább tanya, mintsem falusi környezet.) Madarunk vegyes - fenyves-lombos - erdőkben érzi jól magát, melyek nagyobb tisztásokat, időszaki vizes területeket is tartalmaznak. Ha van a közelben, akkor a mezőgazdasági táblákra is kijárnak, sőt a félreeső farmokra nemcsak táplálkozás céljából, hanem „flörtölni” is ellátogatnak. Mivel a vadpulyka a házi pulyka egyenesági őse, ezért könnyen „összeszűrik a levet” az urbánus rokonaikkal (olykor még a más színűekkel is).

Amúgy, nagyon nehéz megkülönböztetni a vadpulykát a házi rokonától. (Most elsősorban az ősi fekete változatról van szó.) Ha esetleg egymás mellett lennének, talán fel lehetne fedezni bizonyos különbségeket, például a vadpulyka nyúlánkságát, ami repülési készségének tudható be. Ugyanakkor szárnyalása nem könnyed, ám gyors és erőteljes, de nem repül néhány száz méternél messzebbre. Ha nem fenyegeti közvetlen veszély -a fácánhoz és fogolyhoz hasonlóan -, akkor inkább futásra hagyatkozik, de hosszú lábai révén igen elismerésre méltó sebességgel (20 miles/óra = 32 km/ó).

A vadpulyka méreténél fogva is látványos madár, a kakasok 5-11 kg-osak, a tojók 2.5-5.5 kg súlyúak. A hímek testmérete 100-125 cm, (majd két méteres szárny fesztávval), a tojók kisebbek 75-95 cm-el.

17968745_1893032544274821_1902708376_o.jpg

Karcsúsága révén az elegáns szárnyasok közé tartozik, nem véletlenül javasolta Benjamin Franklin a sas helyett a pulykát Amerika címerállatának.

Viselkedését tekintve rendkívül éber madár, nagy szemeivel igen jól lát, ami inkább a mozgásra van beállítva, mintsem a passzív formákra. Ezért fotózásuk rendkívül nehéz, még üveg mögül is, ezért ne tévesszen meg senkit a békésnek tűnő baromfiudvarszerű idill az első képen. Ezek a fotók egy dupla üvegű ablakon, és azon kívül lévő üveges veranda ajtaján keresztül készültek. Mivel a madáretető a ház déli oldalán van a visszaverődő napfény segít az álcázásban, de a függöny legkisebb mozdulatára, vagy a mögötte mozduló árnyékunk változása rögvest megriasztja őket és az egész csapat szárnyra kap. Ezért fotózásuk alapos előkészítést, s persze kitartást igényel (szerencse se árt).

Azonban ismerős, megszokott környezetükben ahol biztonságban érzik magukat, teljesen úgy viselkednek, mint bármely háztáji baromfi. Fel-alá járkálnak, s meglehetősen válogatnak a kiszórt madáreleségben. Egyáltalán nem torkosan táplálkoznak, először az apró, köles, cirok és búzamagokat válogatják ki, azután térnek rá a tört kukoricára, majd végül az egész kukoricaszemek is elfogynak. Az ablakunk előtt táplálkozó tíz felnőtt pulykából álló csapat alig fogyasztott el fél kilónyi keveréket egy evésre.

Közelről szemlélve észrevehető, hogy tudatosan váltogatják a friss és száraz eleséget. Közben-közben odébb lépnek, hogy a frissen kibújó alig zöld fűszálakból is csipkedjenek, hogy aztán visszatérjenek megint a magokra. Mint minden magevő madár, nekik is szükségük van kavicsra az emésztéshez, ezért a madáretetőtől az útjuk a közeli, száraz medrű, időszakos vízfolyáshoz vezet, ahol némi apró kavicsot is szedegetnek. Aztán rövidesen eltűnnek a sűrű fiatal fenyvesben, ahol a megszokott búvóhelyük van.

Most, április első hetében, még a párzási időszak elején járunk. Ha rossz idő van, akkor a kakasok még eltűrik egymás jelenlétét, de melegebb napokon már alig törődnek az evéssel, inkább a tojókra vigyáznak, a kakasbarátság megszűnik. Ám ilyenkor még nem akaszkodnak össze, csak magukat felfújva ijesztgetik egymást. A „display” semmiben sem különbözik a házi pulykakakasétól.

17968212_1893032547608154_1753797305_o.jpg

Legyező alakra nyitja a farkát, tollát felborzolja, s a szárnytollát kinyitja a föld felé tartva. Ezek az erős tollak reszelős hangot adnak, ahogy a földet súrolják.

A rücskös fej bőrének színe, illetve annak elképesztő színváltozása is része a „display”-nek. Nyugalmi állapotban fakópiros, amely hihetetlen gyorsasággal égszínkékre tud változni. Aztán átmegy sötét palaszürkébe, majd egészen sötétkékbe, hogy aztán rikító, lángoló piros legyen. Közben a homlok bőrnyúlványa egészen hosszú lesz, szintén végig menve az előbbi színskálán.

A felületes szemlélő feketének mondaná a vadpulykát, azonban ez közel sincs így. Párzási időszakban mindkét nem tollazata élénkebb lesz, különösen a kakasoknál fémes, bronzos-barnás fényt mutat. A tojók szárnyfedő tolla inkább sötétbarna, világosabb foltokkal tarkítva. Ez rendkívül jó rejtőzködő színt ad a kotló madárnak, amely valami korhadt fatuskó, vagy kidőlt farönk árnyékában, az avarba kaparva készíti a fészkét. Olykor tíz tojásnál is többet rak (maximum 16), amely a szólás-mondásból jól ismert szeplőkkel van borítva, piszkos zöldes-fehér alapon. Ha a fészekalja elpusztul, újra kotlik. A tojó egyedül viszi a csibéket, amelyek fészekhagyók. A kakasok nem vesznek részt a családi életben.

A kis pulykák gyorsan nőnek, elsősorban állati eredetű táplálékot esznek, rovarok, puhatestűek formájában. 8-10 napos korukban már repülnek, de addig rejtő színük igen jól megvédi őket. Két hónapos korukban már tyúk méretűek, de még nem lehet megkülönböztetni a kakasokat, mivel még nekik is „tyúk fejük” van, azaz jellegtelenül sápadt a fejbőrük. Áruló jelük, a begyükön kifejlődő bojt, majd csak következő tavasszal lesz látható. A vadonban 2-3 év az átlag élettartamuk, ami jobb esetben 6-7 évre is emelkedhet.

A pulykavadászathoz külön jegyet kell váltani, s külön engedély is kell hozzá. Tavasszal csak kakasokra lehet vadászni, ősszel a tojókra is. 10-20-as kaliberű sörétes fegyverrel vagy íjjal vadásszák, és egy vadász csak egy madarat zsákmányolhat. Ezért ez nem egy nagyterítékű vadászat, sőt a sikerszázalék 40% körül van. Többnyire egyénileg vadásznak rá, mezőgazdasági táblákkal szegélyezett erdőszéleken. A vadászat bevett módja a les, mivel a vadpulyka nagyon éber madár, sok szerencse kell a sikeres cserkeléshez. (Állami területen a cserkelés veszélyes is lehet, mikor többen is vadásznak és nem tudnak egymásról.) A lesvadászat előnye, hogy csalimadarakat (decoy) is lehet használni (nem élőt!), s ilyenkor a tyúk nélküli kakast könnyebben lépre lehet csalni. A beetetés tilos, de a művelt területeken fellelhető termény nem számít csalinak.

Szokás még hívni is a dürgő pulykát, amelynek egyébként a hangja is hasonló a háziéhoz, gyors „pulu-pulu-pulu” szerű. A vadászathoz teljes álcaruha ajánlott, beleértve az arc takarását is, kesztyűvel kiegészítve. Ugyancsak hasznos a puska és a céltávcső ugyanilyen jellegű álcázása is, mivel nagy távolságról is mindent észrevesz. Minden mozdulatunkat úgy kell időzíteni, a célzást is beleértve, mikor biztosak vagyunk afelől, hogy a pulyka nem ránk figyel, másfelé néz. Mivel igencsak nagy látómezője van, a legbiztosabb, ha háttal van felénk, vagy a fejét takarja valami növényzet. A célzás íjjal értelemszerűen testközépre történik, míg sörétes puskával a fej és nyak tájék a legfőbb célpont, földön levő madárra, tehát nem repülés közben. (4, 5, 6, 7-es sörét a legális, amelyből 5-7 szem körül van a halálos „adag”.) Golyós fegyverrel tilos vadpulykára vadászni (elsősorban biztonsági okokból). A sikeres zsákmányolást másnap délig kötelező jelenteni az illetékes minisztériumnak. (Megkülönböztetett szerepre utal, hogy pl. a szarvas nem esik jelentési kötelezettség alá.)  

A pulykakasból egyébként trófeát is lehet készíteni, a kipreparált és rekonstruált színű fej mögé a legyező alakra kinyitott farktollakat helyezik háttérként, a nyak alá, pedig a begy alatti bojtot lógatják. A vadpulyka húsa vörös húsnak (red meat) számít, a szarvas, vagy marhahússal egy kategóriába esik. Ez vonatkozhat a rágósságára is, pláne ha öreg kakast sikerült puskavégre kapni. Azonban ez már nem a hús, hanem inkább az elkészítési módnak a kritikája.

Csincsa Tibor, Onartio, Canada, 2017. ápr.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://erdozugas.blog.hu/api/trackback/id/tr6712433897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.